FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Lengyel-Magyar Összetartozás Éve programsorozat

Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 

 2010 őszén bontott zászlót az IKSZ lengyeles csapata, melynek apropója az volt, hogy 2011-ben az EU tavaszi magyar elnökségét épp a lengyel elnökség féléve váltja, továbbá Orbán Viktor miniszterelnökké választása utáni első útja is – nem véletlenül – Lengyelországba, lengyel testvéreinkhez vezetett.

 

Adott volt tehát az a kedvező háttér, melyet érdemesnek találtunk arra, hogy néhány programot, eseményt elindítsunk az IKSZ részvételével. Célunk az volt, hogy a lehető legszélesebb körben, de legfőképpen a fiatalok körében mélyítsük el a lengyel-magyar barátság fontosságát, és szükségességét, illetve megpróbáljuk számukra az IKSZ fiatalos, energikus, vidám, nemzeti és keresztény értékrendjét bemutatni, vonzóvá tenni. Programjaink mellé állt fővédnökként Bogdan Borusewicz a Lengyel Szenátus Elnöke, Kövér László a Magyar Országgyűlés Elnöke, Stanisław Nowak a Czestochowa-i Főegyházmegye Érseke, valamint Bábel Balázs a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Érseke.

2011-ben tehát elindult a programsorozat. Ennek keretei között elsőként az IKSZ támogatásával január végére létrehoztuk a lengyelmagyar.eu honlapot, mely azóta átlagosan napi 150 egyedi látogatót vonz.

Ezt követően március 23-án megtartottuk első nyilvános eseményünket, a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából rendezett megemlékezést a budapesti Bem téren, melyen beszédet mondott többek között Rétvári Bence is. A Cédrus Táncegyüttes virtuóz táncaival (melynek hangulata magával ragadta a Bem téri Külügyminisztérium ablakaiból figyelő dolgozókat is), versekkel és énekekkel tarkított rendezvény végén ágyúszóval, valamint piros, fehér és zöld lufik égbe engedésével szimbolizáltuk lengyel-magyar barátság iránti elkötelezettségünket.

Programsorozatunk keretében az április 12-ei telt házas Morus Körön Roman Kowalski-t, Lengyelország Budapesti Nagykövetét, valamint helyettesét Agatha Zajegá-t, a Nagykövetség Első Tanácsos Asszonyát láttuk vendégül egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetésre.

Június 2-án Nyitrai Zoli vezetésével nagy sikerű konferencia került megrendezésre közös lengyel-magyar szentjeinkről Budapesten.

Eközben az IKSZ Oktatási Munkacsoportja oktatási segédanyagot dolgoz ki az iskolák számára, mely a történelem, irodalom, és művészettörténet lengyel-magyar közös szálait összegzi a fiataloknak tömören, közérthető formában.

Rajz-, és történelmi-irodalmi pályázat:

A február közepén általános iskolásoknak meghirdetett rajz, valamint középiskolásoknak meghirdetett történelmi-irodalmi pályázatok beadási határideje után egy szép számú IKSZ-es csapattal kezdtük el összesíteni, dokumentálni a beérkezett pályamunkákat. Várakozásainkat messze felülmúlva, elképesztő mennyiségű, 9317 rajz és 144 történelmi-irodalmi pályamunka érkezett be. Az ország minden pontjáról érkeztek munkák Mohácstól, Balassagyarmatig, és Lentitől Záhonyig, 300 település 500 iskolájából. Pályázatunk az elmúlt évek nagyságrendileg is legsikeresebb diák-alkotópályázatává nőtte ki magát. A munkát örömmel vállaló szakmai zsűrit emberpróbáló feladat elé állította a kultúrkincsek kiértékelése, a mintegy kétszáz legjobb, a parlamenti folyosókon ki is állított munka kiválasztása. A díjkiosztó ünnepségre a magyar Országgyűlés felsőházi termében került sor május 28-án. A díjazott tanulók és hozzátartozóik előtt zajló, felemelő eseményen Kövér László Házelnök Úr, Roman Kowalski Nagykövet Úr és Székely János Püspök Atya mondtak köszöntőt, majd a gyermekeket állófogadás várta a Parlament Vadász és Gobelin termeiben.

A kiállított rajzok a június elején Lengyelországba utaztak, ahol a nyáron Lódzban, majd szeptembertől a varsói Szejmben kerülnek kiállításra. Novembertől ismét Magyarországon a Magyar Nemzeti Múzeumban találkozhat a legkiemelkedőbb munkákkal az érdeklődő közönség.

A díjátadó ünnepségről készült összefoglaló videó szűk 5 nap alatt minden idők legnézettebb helyzet.tv-s videója lett, és jelenleg is toronymagasan vezeti a legnézettebb videók listáját.

A czestochowa-i vonatos zarándoklat és a Fekete Madonna

1939-ben, a II. világháború kitörése – Lengyelország lerohanása – előtti nyáron indult utoljára Magyarországról Czestochowába vonat, kifejezetten zarándoklat céljából. A 72 esztendővel ezelőtti eseményre való emlékezés, és a június végi EU-elnökség átadás-átvétele jó alkalom volt arra, hogy a két keresztény nemzet imádságban is kifejezze összetartozását.

Az EU elnökség átadásakor június 27-én indult zarándokvonat Budapestről Jasna Górába, buszokkal együtt közel 900 magyar zarándokkal, ahol közösen imádkoztunk a két nép 2011-es európai szolgálatáért, a lengyelek és a magyarok boldogságáért, jólétéért, a két ország elöljáróiért. Imádságunk alatt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Donald Tusknak, a lengyel kormány fejének szimbolikusan is átadta az Európai Unió vezetését Poznanban.

A zarándoklat megkoronázásaként a pálosok népünknek ajándékozták az ismert kegykép, a Czestchowai Fekete Madonna hiteles másolatát, melyet június 30-án este körmenetben, a kísértünk végleges helyére, a Szent István Bazilikába, államalapító királyunk Szent Jobbjához. Itt Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony egy megható és megindító beszéd után a kormány, és a magyar nép nevében átvette a lengyel pálosoktól a kegyképet. Ezt egész éjszaka virrasztás, illetve péntek estig lelki programok követték a Bazilikában, melyből kiemelkedett a gyönyörű görög katolikus akathisztosz, politikusaink rózsafüzér imája hazánkért Stágel Bence komoly közreműködésével, valamint a péntek esti apel, mely a lengyelek megható éneke és imája volt.

A kegykép fogadásának magyarországi médiavisszhangja is figyelemre méltó volt, de a lengyel sajtó fogadtatása minden képzeletünket túlszárnyalta. A lengyel újságok címlapjaira került az esemény, a legnagyobb lengyel tévék és rádiók közvetítettek rendszeresen az eseményekről, és például a kép hazaérkezése estéjén Hoffmann Rózsával a legnagyobb lengyel állami, és magán tévé készített egymás után interjút, amely körülbelül olyan, mintha nálunk az MTV, és az RTL Klub kért volna hasonlót az Államtitkár Asszonytól. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nemzetünk presztízsét nagy mértékben növeltük ezzel az eseménnyel sok lengyel szemében.

A programok kapcsán rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a Lengyel Nagykövetségtől, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzattól, a Házelnök Úrtól, a programokon résztvevőktől, zarándokoktól, a Lengyel Szenátus képviselőitől és még hosszan folytathatnánk a sort. Mindenki szívesen dolgozott együtt a nagyjából 35-40 fős IKSZ-es csapattal. Több középiskola kérte, hogy segítsünk, mert testvériskolai kapcsolatokat szeretnének lengyel oktatási intézményekkel kiépíteni. Mások kérdezték, hogy tartunk e a rajzokból jótékonysági árverést, mert szívesen vásárolnának belőlük A Bazilika plébánosa a kegykép fogadása után pedig csak ennyit mondott: „Fiúk, ha bármi ötletetek van, csak szóljatok és megcsináljuk!”

Hisszük, hogy valami elkezdődött!

Az IKSZ lengyeles csapata
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 01. hétfő, 22:50  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés