FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Öt év alatt felére csökkent az iskolakerülők száma

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Budapesten hiányzik igazolatlanul a tanórákról a legtöbb szakközépiskolás és gimnazista, míg az általános iskolások közül Borsodban lógnak a legtöbben - írta az mno.hu az Emberi Erőforrások Minisztériumának adataira hivatkozva.

Negyvenszer annyi gyerek hiányzott az általános iskolákból igazolatlanul Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az előző tanévben, mint a nyugat-dunántúli Vas megyében – olvasható ki a köznevelési statisztikai adatgyűjtésből. A 2013–2014-es tanévben a legtöbb gyermek – szám szerint 1167 – Borsodban hiányzott ötven igazolatlan óránál többet, ez a megye adja az összes hiányzó egyötödét. A második legtöbb hiányzót Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében regisztrálták (597 fő), míg a harmadik helyre Budapest (580) került – olvasható az mno.hu-n.

Az adatokból kiderül, hogy a tanulók számához viszonyítva kiugróan sokan hiányoznak igazolatlanul a szakiskolákban: ebben az intézménytípusban a múlt tanévben 6903 diák hiányzott 50 óránál többet igazolatlanul. A legtöbb hiányzót Szabolcsban regisztrálták (787 fő), szorosan követi a negatív rangsorban Budapest (767) és Borsod (710).

Jóval kevesebben „lógnak” a szakközépiskolákból és a gimnáziumokból. Előbbiekből 2081, utóbbiból pedig mindössze 484 diák hiányzott 50 óránál többet igazolatlanul. Mindkét listát a fővárosi diákok vezetik.

A statisztikai adatgyűjtést Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csatolta ahhoz az írásbeli válaszához, amelyben Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő kérdésére ismertette az igazolatlan iskolai hiányzások alakulását. Az államtitkár válaszában kifejtette: a családi pótlék iskolába járáshoz kötése sikeresnek bizonyult, ennek hatására ugyanis öt év alatt 29 ezerről 16 ezer alá, vagyis megközelítőleg a felére csökkent a legalább 50 tanórát igazolatlanul hiányzó gyermekek száma.

(Forrás: mno.hu)
(www.edupress.hu)

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés