FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

IKSZ nyári tábor beszámoló

Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 

Ahogy minden évben idén  is megrendeztük az IKSZ nyári táborát. És ahogy ez már csak hagyományosan lenni szokott, ismét sikerült felülmúlni a korábbi táborainkat mind a résztvevők számában, mind a programok minőségében és mennyiségében.

A nehézkes indulás után, tudniillik, hogy az első napon végig szakadt az eső és még a lellei borkóstolót is kénytelenek voltunk lemondani –a bor jött házhoz – annál jobb folytatás következett.

Azonban az esős idő sem szegte kedvét a már csütörtökön leérkező mintegy 90 lelkes ikszesnek, akik egy politikai játékkal ütötték el az időt, nem kisebb feladatuk volt a csoportoknak, minthogy kormányt alakítsanak és lefaragják a költségvetés elviselhetetlen hiányát. Természetesen szokatlan eszközökben nem volt hiány, volt olyan kormány, aki a híres brit olajcéget adta volna  el egy távoli országnak azzal a trükkel, hogy a cég monogramja (BP) a magyar fővárost jelenti. A játék után következett az elmaradhatatlan buli, amit ezúttal is napfelkeltekor sikerült csak befejezni.

Pénteken már az égiek is velünk voltak így délelőtt, akinek volt kedve a 20 fokos Balatonban hűsölhetett, míg a többiek fociztak, vagy röplabdáztak. Ezt követte az IKSZ elmúlt évi tevékenységének, illetve szakmai munkájának bemutatása, ilyenkor lepődünk meg igazán, hogy mennyi minden fér bele egy évbe és megint milyen aktívak voltunk. A délutáni strandolás után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak az előadása következett, megtudhattuk, hogy mit ért el a kormány az elmúlt egy évben, illetve mi a szerepünk nekünk kereszténydemokratáknak a jobboldali szövetségben. Elnök úr szemmel láthatóan jól érezte magát így a tervezetnél több időt töltött velünk. Az esti sétahajókázást a jól megszokott buli követte.

A somogyvári bencés apátság romjain a település polgármestere és a körzet KDNP-s országgyűlési képviselője Móring József Attila vezettet minket körbe, majd a szomszédos választókörzet képviselőjével és egyben az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős államtitkárával, Szászfalvi Lászlóval beszélgettünk főként az egyházügyi törvényről és a civil kapcsolatokról. Visszaérkezve Fonyódra Fidelitasos barátainkkal, Ágh Peti Fidelitas elnökkel és Mihalovics Peti Fidelitas alelnökkel, egyben az Új Nemzedék Jövőéért felelős miniszteri biztossal, valamint Téglásy Kristóffal a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Ifjúságügyi Főosztályának vezetőjével folytattunk kerekasztal beszélgetés az ifjúságpolitikáról, annak gyakorlati megvalósításáról és a külföldre vándorolt fiatalok hazacsábításáról. A beszélgetést egy nagy-sikerű táncház bemutató követte, amin szinte mindenki részt vett, így melegítettünk be a tábor utolsó bulijára.

Végül, ahogy minden táborunkat zárni szoktuk, közös imádságra indultunk a fonyódi templomba, majd talán a nyár utolsó forró vasárnapját kihasználva ki-ki késő délutánig a strandon pihente ki a tábor fáradalmait.

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Megalakult az IKSZ XIII. kerületi alapszervezete

 

Az IKSZ "Szólj bele a közéletbe!" országos kampánya keretében 2011. július 15-én megalakult az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség  XIII. kerületi alapszervezete. Az alakuló ülésen részt vett Azbej Tristan Közép-Magyarországi Régióért felelős alelnök és Kovács Péter szervezetépítésért felelős alelnök is.

Miután az alelnökök ismertették a megalakuláshoz szükséges tudnivalókat és felvázolták az IKSZ felépítését az új tagoknak, a résztvevők Bordács Bálint elnökjelölt beszédét hallgathatták meg, melyben ismertette a  XIII. kerülettel kapcsolatos jövőbeli terveit, az összefogás fontosságát, majd átadta a szót Nyitrai Zoltán és Kiss Zsófia alelnökjelölteknek, illetve Izsó Borbála titkárjelöltnek. Miután a tagok meghallgatták a jelöltek bemutatkozását, következő programpontként a szavazás következett. Egyhangú szavazással a XIII. kerületi IKSZ elnöke Bordács Bálint lett. A résztvevők alelnöknek választották Nyitrai Zoltánt és Kiss Zsófiát, az alapszervezet titkára pedig Izsó Borbála  lett. Ezután az este jókedvű beszélgetéssel, politizálással folytatódott.