FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Borgáta – Termálfürdő

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Sárvár közelében található a hatalmas, parkosított területen fekvő, négymedencés falusi termálfürdő, aminek területén kemping is működik.


Település és fürdő

Vas megye keleti, Kemenesaljának is nevezett részén, Sárvártól mindössze 15 kilométerre a 84-es út mentén található Borgáta. A 140 lakosú falu nevének eredete az avar és a gát szavak összeolvasásából származhat, legalábbis erre utal, hogy az 1300-as években még Oborgata néven emlegették. A magyarországi termálfürdők többségéhez hasonlóan Borgátán is szénhidrogén kutatások közben bukkantak a gyógyhatású vízbázisra. Az 1960-as évek első felében feltárt forrásra alapozva 1968-ban nyitották meg a falu fürdőjét. A borgátasi termálfürdő április elejétől október végéig tart nyitva.

Gyógyhatás

A borgátai termálvíz mozgásszervi megbetegedések és reumatikus panaszok enyhítésére alkalmas.

Szolgáltatások

Borgátán négy, különböző hőfokú vízzel feltöltött medence várja a fürdőzőket. Ezek között van gyermekmedence, a legnagyobb pedig úszásra is alkalmas. Az egyik termálmedencét részben lefedték, így esős időben is használható. A fürdőben gyógymasszőr dolgozik és egy szauna is működik. A létesítmény területén kemping, valamint apartmanházak is találhatók.

A Borgátai Termálfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A termálfürdő nyitvatartási idejéről itt tájékozódhat!

Elérhetőség

9554 Borgáta, Fürdő utca 1.

Telefon: +36-95-473-011

weboldal
 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

ZALAEGERSZEGEN IS MEGNYÍLT AZ ÚJ NEMZEDÉK IRODA
Zalaegerszegen is megnyílt az Új Nemzedék Kontaktpont a Bíró Márton utca 26. szám alatt. Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő, Gyutai Csaba polgármester, Balaicz Zoltán ifjúsági ügyekért felelős alpolgármester és Siklódi László Levente, az Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója. Jelen volt továbbá Gecse Péter, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, ifj. Sándor Dénes György, az Ifjúsági és Sport Albizottság vezetője, Bognár Ákos, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal elnöke, Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető, Fentősné Belléncs Andrea ifjúsági szakreferens és több, a helyi ifjúsági életben dolgozó kollégánk.
Bővebben...