FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

L. Simon László: Kultúra nélkül nem lehet létezni

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
A magyar kultúra napját egész évben ünnepelni kellene - mondta a kultúráért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában. Szólt arról is, hogy 2013-at Gárdonyi Géza-emlékévvé nyilvánította a kormány.

Szinte országjáró körútra indult a magyar kultúra napja alkalmából a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László hétfőn a határ menti Csurgón látogatott el, abba a református gimnáziumba, ahol annak idején Csokonai Vitéz Mihály is tanított, járt abban a műemléktemplomban is, amelynek tornya és sekrestyéje az Árpád-korból származik. Az államtitkár kedden kitüntetéseket ad át, a Szent István-év nyitányaként beszédet mond a székesfehérvári színházban, szerdán pedig Tokajba megy.  

Az államtitkár megállapította: valójában egész évben ünnepelni kellene, hiszen kultúra nélkül nem lehet létezni, olyan, mint a levegő. L. Simon László kifejtette: a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvényeket általában az egyes önkormányzatok szervezik, ezért sok intézményvezető és diák is megjelenik az ünnepségeken.

Arról is beszélt, hogy 2013-at Gárdonyi Géza-emlékévvé nyilvánította a kormány. Az író születésének 150. évfordulója alkalmából bállal és a Gárdonyi Emlékbizottság ülésével indul az emlékév Egerben. Ehhez kapcsolódva az államtitkár megjegyezte: a héten fejezik be annak az anyagnak az összeállítását, ami egy olvasásnépszerűsítő programnak lesz a fő eleme.

Az önkormányzatokhoz visszakerült könyvtárakról és múzeumokról elmondta: több település is ünnepséget szervezett az átadás után, ami azt bizonyítja, hogy fontosak számukra ezek az intézmények, egy friss közvélemény-kutatás pedig azt mutatja, az emberek is örülnek annak, hogy a hozzájuk legközelebb eső szintre került a könyvtárak és múzeumok fenntartása, így jobban magukénak érzik – tette hozzá. A vidéki múzeumok idén mintegy négymilliárd forintnyi állami támogatást kapnak, ami szép eredmény, de ennél is többre lenne szükség – jelentette ki L. Simon László.

Forrás: M1 Ma reggel | 2013. január 22. kedd 10:35 |

Módosítás dátuma: 2013. január 22. kedd, 12:36  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés