FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Fesztivál Soltvadkerten

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

mi a Szélrózsa?

ORSZÁGOS – mert az ország minden területéről érkeznek résztvevők. Sőt, még azokon is túl.
EVANGÉLIKUS – de szeretettel várunk nem evangélikus érdeklődőket is.
IFJÚSÁGI – az egészen ifjaktól az örökifjakig, mindenki, aki lélekben fiatalnak érzi magát.
TALÁLKOZÓ – Mert együtt lenni, új embereket megismerni, régi arcokat viszontlátni jó.

     

1996-ban több lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre egy országos szintű nagytalálkozó, amely akkor Magyarországon egyedülálló volt. Az első alkalommal rögtön 800 fiatal sereglett Váraljára, ahol az áhítatok, előadások, fórumbeszélgetések, több színpadon zajló koncertek mellett számtalan sportverseny, ügyességi vagy szellemi játékok, kézműves-foglalkozások, Lehetőségek piaca (csoportok, szervezetek, mozgalmak bemutatkozása standokon), Szélrózsa-óvoda, színházi előadások és filmklub adtak fesztiválhangulatot a Szélrózsának.

Azóta minden második év nyarán megrendezik a találkozót, melyre mindig egyre többen jönnek el. A legutóbbin Fonyódligeten közel 2000 fiatal vett részt. A következőre 3000 embert várunk.

Minden Szélrózsának van egy témája, egy mottója, mely irányt ad az előadásoknak, és meghatározza az egész találkozó arculatát. Az idei találkozó mottója: „Szárnyalj!”


Július 16. Szerda


16.00 SzÁrnyas színpad: Megnyitó Jubileumi Születésnapi Kavalkád + 1. SZÁRNYALÁS, NYITÓ ISTENTISZTELET - „Nyitott ablak” - áhítattartó: Soltvadkerti Evangélikus Gyülekezet, lelkész: Homoki Pál, zenél: Szélrózsa Band
19.00 Napos színpad: Kaláka
20.00 SzÁrnyas színpad: Á la c'ARTe Kamarakórus
20.00 Fórum1 Sátor: Az Auschwitz utáni kor, György Péter – Fabiny Tamás
21.00 Napos színpad: Takáts Eszter Beat Band
22.00 SzÁrnyas színpad: Szélrózsa Band
22.30 Fórum 1 Sátor: Nikodémusok órája, Szárnyalj seprűnyélen! - azaz Harry Potter és más fantáziálók
23.00 Retro Sátor: A világ világossága! – Fény-frizbi
23.30 Cafe El Mondo: Diafilm vetítés

Július 17. Csütörtök


7.45 KIE Tappancs: Reggeli torna
8.00 KIE-Kávéház: KIE-áhítat
8.40 Cafe El Mondo: Reggeli disco
9.00 SzÁrnyas színpad: 2. SZÁRNYALÁS - „Tanulóvezetés” - áhítattartó: Ágfalva, Sopronbánfalva, Lépesfalva (Ausztria) és Oberriexingen (Németország) evangélikus gyülekezeteinek fiataljai, lelkész: Heinrichs Michael, zenél: Crazy Angels
10.00 Fórum1 Sátor: Az együttélés lehetőségei, Bódis Kriszta – Bakay Péter
10.00 Fórum2 Sátor: Szárnyalj! - ahogyan egy református lelkipásztor látja: Kodácsy Tamás
10.00 FÉSZKElődő: Bibliai bábelőadás
10.00 Nemzetközi sátor: Interaktív bibliaóra
10.00 ODÚ: Játszótér – gondolkodás az egyház mibenlétéről, Ócsai Zoltán
10.00 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: Filmklub - Takeshi Kitano: Bábok. Agapé vagy fília?
10.00 Csendsátor: Szárnyalás a kegyelemben
10.00 KIE-Kávéház/Liget: „Boldogság kis lábnyommal”, avagy mi mindent tartogat számunkra a fenntartható fogyasztás? - Zsóka Ágnes és Csutora Mária egyetemi oktatók (BCE)
10.15 SzÁrnyas színpad: Büki bábcsoport - Asztali történetek
11:00 MEvISz: Szárnyaljunk közösen! MEvISz - Társas
11.30 SzÁrnyas színpad: Hahó
11.30 Fórum1 Sátor: „Filléres emlékeim” - Bi-Shop: Gáncs Péter - Románné Bolba Márta
11.30 Fórum2 Sátor: Bibliatanulmány: Minden szabad nekem... 1Kor 6, 12 - Szabadság, de mire?, Ari Tähkäpää (FIN), tolmács: Baranyay Csaba
11.30 Küldetés Sátor: Roma képzőművészet – folklórjegyek és keresztyén vonatkozások
11.45 ODÚ: A Biblia félreérthető részei 1., Réz-Nagy Zoltán
12.15 Küldetés Sátor: Művészeti workshop - Szárnyalj!
13.00 Csendsátor: Csendes pihenő
13.30 Cafe El Mondo: Kávé kultúra
14.00 Napos színpad: FourBones Quartet
14.00 Fórum1 Sátor: Szutyányi Márk: Játékos fizika - Kísérletezzünk!
14.00 Csendsátor: Életem szigete - műhely, Siba-Rohn Hilda - Siba Balázs
14.00 Nemzetközi sátor: Magyar táncház
14.00 Lehetőségek Piaca: a Luther Kiadó standjánál író-olvasó találkozó Fenyvesi Félix Lajossal
14.00 Küldetés Sátor: „Gasztroélmény! Etióp és Sárszentlőrinci ízek találkozása
14.00 KIE Kávéház /Liget: „Zene-öko-politika” - beszélgetés Kardos-Horváth Jánossal
14.00 Retro Sátor: Tenyerembe véstelek! – Kézfestés és Hívásod van! – Telefonos segítség
14.30 ODÚ: Párhuzamos valóságok múltja, Novotny Dániel
15.00 Napos színpad: Trademark
15.00 Fórum1 Sátor: Egyház és jövőkép, avagy jövőkép az egyházban, Kamarás István OJD – Szabó Lajos
15.00 Fórum2 Sátor: "Korántsem a legvidámabb barakk"- Nánai László Endre
15.30 SzÁrnyas színpad: Csak Te kórus
15.45 KIE-Kávéház: EVS-beszélgetés
16.00 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: Pszichoszínház
16.00 FÉSZKElődő: Bibliai bábelőadás
16.00 Küldetés Sátor: Küldetéstudat, önkéntesség a Bethesda Gyermekkórházban, avagy szerepvállalás hittel az élet nehezebb területein, Szalma Anna
16.00 KIE Tappancs: Indiaca és egyéb sportjátékok
16.15 KIE-Kávéház: Környezetbarát kozmetikumok készítése közösen
16.30 SzÁrnyas színpad: HMIK Band
16.30 Fórum1 Sátor: Szárnyalás droggal - drog nélkül?, Szemelyácz János - Némethné Tóth Szilvia
16.30 Fórum2 Sátor /Ökumenikus Segélyszervezet: „Bűnös vagy Áldozat?” - Bakonyi Judit, Rácsok Balázs
16.30 ODÚ: „Nem tudjátok, milyen lélek lakik bennetek.” - a vallás és az erőszak kapcsolatáról 1., ifj. Cserháti Sándor
16.45 Küldetés Sátor: Zene - Balogh Tibor
17.00 Napos színpad: Mrs. Columbo
17.00 Küldetés Sátor: Nairobi egy szociálpedagógus szemével…, Szalma Anna
17.30 MEvISz: Óriás sakk
17.30 SzÁrnyas színpad: Gábriel zenekar
18.00 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: Fejérvári Vonósnégyes
19.00 SzÁrnyas színpad: 3. SZÁRNYALÁS - „Szárnyalás” - áhítattartó: Mezőberényi Evangélikus Ifjúság, lelkész: Lázárné Skorka Katalin, zenél: Mezőberényi Ifjúsági Zenekar
20.00 Napos színpad: M.Is.K.A.
20.00 SzÁrnyas színpad: Bohém Ragtime Jazz Band
20.00 Nemzetközi sátor: Nemzetközi est – Finnország
20.00 KIE-Kávéház: Esti mese (nem csak kicsiknek!)
20.00 KIE Tappancs: Tábortűz hangulat, esti mese
21.00 Napos színpad: Ocho Macho
21.00 Csendsátor: Csendes éj
21.00 KIE-Kávéház: Filmvetítés
22.00 KIE Tappancs: Éjszakai játék (pl. számháború)
22.30 Fórum1 Sátor: Nikodémusok órája, Szárnyalj a hivatásban! - azaz melózgatunk vagy alkotunk?
23.00 Fórum2 Sátor: Az Utolsó Vacsorától az úrvacsoráig
23.00 Retro Sátor: M.Is.K.A
23.30 Cafe El Mondo: Diafilm vetítés

Július 18. Péntek


4.45 Csendsátor: A hajnal csendje
7.45 KIE Tappancs: Reggeli torna
8.00 KIE-Kávéház: KIE-áhítat
8.40 Cafe El Mondo: Reggeli disco
9.00 SzÁrnyas színpad: 4. SZÁRNYALÁS - „Új útra találás! Szabadulj FEL!” - áhítattartó: Evangélikus Külmissziói Egyesület, lelkész: Grendorf Péter, zenél: Agape, Boyzless Voice és Nairobi Girls
10.00 Fórum1 Sátor: Ez csak mese? – Hogyan gyógyít a mese és szül újjá a bibliai narratíva?, Antalfai Márta - Percze Sándor
10.00 Fórum2 Sátor: Szárnyalj! - ahogyan egy katolikus lelkipásztor, mentálhigiénés szakember látja: Pál Ferenc atya előadása
10.00 Küldetés Sátor: Szárnyalás bilincsekkel, Csuka Tamásné börtönlelkész és a váci börtön egykori és mai fogvatartottjai
10.00 FÉSZKElődő: Bibliai bábelőadás
10.00 Nemzetközi sátor: Interaktív bibliaóra
10.00 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: Filmklub - Jaco Van Dormael: Mr. Nobody. Mintha nem lett volna holnap.
10.00 ODÚ: Mi a csuda? – csodák márpedig nincsenek, Ócsai Zoltán
10.00 Retro Sátor: Itt vagyok, engem küldj! – Hol vagyok?
11.00 MEvISz: Capitaly
11.30 SzÁrnyas színpad: Palinta Társulat – Mit tudjon egy bohóc?
11.30 Fórum1 Sátor: “Filléres emlékeim” - Bi-Shop, Szemerei János - Takács Eszter
11.30 Fórum2 Sátor: ...de mi nem éltünk ezzel a szabadsággal. 1Kor 9, 12 - A lemondás szabadsága, Robert Maier (ITA), tolmács (német nyelvről): Szűcs Petra
11.30 KIE Kávéház/Liget: „Mire jó a felelősség?” - beszélgetés az atomenergiáról Béres Tamás teológussal, egyetemi tanárral
11.45 ODÚ: A Biblia félreérthető részei 2., Réz-Nagy Zoltán
12.30 Találkozások Háza: Meseterápiás műhely Antalfai Mártával
13.00 Csendsátor: Csendes pihenő
13.30 Cafe El Mondo: Kávé kultúra
14.00 Ifisziget: Játékok, személyes beszélgetések – Szelfi (MEKDSZ)
14.00 Fórum1 Sátor: Szutyányi Márk: Játékos fizika - Kísérletezzünk!
14.00 Fórum2 Sátor: Egyházi gimiből a “mainstreambe”, Fluor Tomi - Kovács Pista
14.00 Nemzetközi sátor: Zenés kávéház
14.00 KIE-Kávéház: Átmeneti otthon - beszélgetés egy nevelőszülővel
14.00 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: Szárnypróbálgató
14.30 SzÁrnyas színpad: Luther’s Roses
14.30 Küldetés Sátor: Hiteles keresztyénként a tűzvonalban
14.30 ODÚ: Párhuzamos valóságok jelene, Novotny Dániel
15.00 Napos színpad: PEGY
15.00 Fórum1 Sátor: Az ember megismerése, avagy döntéseink, és ami ennek hátterében van, vagy lehet..., Pléh Csaba – Béres Tamás
15.00 Fórum2 Sátor: Határnyitás’89, Németh Miklós - Balog Zoltán - Prőhle Gergely
15.00 Retro Sátor: Nem a meghátrálás emberei vagyunk! – Feketeholló lovagrend
15.30 SzÁrnyas színpad: ZöldGomb
15.30 Küldetés Sátor: Fiatalos lendülettel, Gaál János EKME ifjúsági referens
15.30 KIE Kávéház/ Liget: „Nemzeti park a Kiskunságban”, Gilly Zsolt – a Kiskunsági Nemzeti Park növény- és állatvilága
16.00 FÉSZKElődő: Bibliai bábelőadás
16.00 Napos színpad: Large Room
16.00 KIE Tappancs: Indiaca és egyéb sportjátékok
16.30 Fórum1 Sátor: Mi fán terem a “gyülekezetmissziói” osztály?, Németh Zoltán
16.30 Fórum 2 Sátor /Ökumenikus Segélyszervezet: Álláskeresési dilemmák
16.30 ODÚ: „Nem tudjátok, milyen lélek lakik bennetek.” - a vallás és az erőszak kapcsolatáról 2., Cserháti Sándor
16.30 Küldetés Sátor: Szavak szárnyán, avagy beszélgetés a küldetésünk mai kihívásairól, Prőhle Gergely és Bálintné Kis Beáta
16.30 SzÁrnyas színpad: Lift!
16.30 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: Kövesdi Miklós – stand up comedy
17.15 Napos színpad: Indigó utca & Fluor
17.30 MEvISz: Ki nevet a végén?
17.30 SzÁrnyas színpad: Közel
17.30 Küldetés Sátor: VILÁGFALU - Jó András, Interserve
19.00 SzÁrnyas színpad: 5. SZÁRNYALÁS - „Tévedés” - áhítattartó: Kaposvári Evangélikus Ifjúság, lelkész: Pongrácz Máté, zenél: Lélekvár
20.00 Napos színpad: Korál-sziget electric
20.00 Nemzetközi sátor: Nemzetközi est – Meglepetés!
20.00 Csendsátor: Csendséta
20.00 KIE-Kávéház: Esti mese (nem csak kicsiknek!)
20.00 KIE Tappancs: Tábortűz hangulat, esti mese
21.00 Napos színpad: Magashegyi Underground
21.00 KIE-Kávéház: Filmvetítés
22.00 KIE Tappancs: Éjszakai játék (pl. számháború)
22.30 Fórum 1 Sátor: Nikodémusok órája, Szárnyalj a szerelemben! - azaz minden madár társat választ…
22.30 SzÁrnyas színpad:Kávészünet
23.00 Retro Sátor: Tűzzsonglőrök
23.30 Cafe El Mondo: Diafilm vetítés

Július 19. Szombat


7.45 KIE Tappancs: Reggeli torna
8.00 KIE-Kávéház: KIE-áhítat
8.40 Cafe El Mondo: Reggeli disco
9.00 SzÁrnyas színpad: 6. SZÁRNYALÁS - „Szabadulás” - áhítattartó: Budahegyvidéki Evangélikus Ifjúság, lelkész: Keczkó Pál és Keczkó Szilvia, zenél: Hegyvidéki Ifi
10.00 Fórum1 Sátor: Tehetséggondozás, Fuszek Csilla - Homoki Gábor
10.00 Fórum2 Sátor: Szárnyalj! - ahogyan egy baptista lelkipásztor látja: Boros Dávid előadása
10.00 ODÚ: Ne piszkáld! – szentség vagy tabu, Ócsai Zoltán
10.00 FÉSZKElődő: Bibliai bábelőadás
10.00 Szélrózsa Ovi: Szutyányi Márk csillagász játékos kiselőadása az űrhajósokról
10.00 Nemzetközi sátor: Interaktív bibliaóra
10.00 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: Filmklub - Jessica Woodworth, Peter Brosens: Khadak. Íme, az ember! Íme, a halálféreg!
10.00 Csendsátor: Szárnyalás a kegyelemben
10.00 Küldetés Sátor: Nairobi egy kávé mellett, Bálintné Kiss Beáta
10.00 KIE Kávéház /Liget: „Öko–vetélkedő” az EFO-val - Kvíz és játékos vetélkedő az Evangélikus Fiatalok Oldala szervezésében
10.00 Retro Sátor: Középkezdés veled! – „Evangélikus gombfoci”
10.45 SzÁrnyas színpad: Mesekocsi Színház - A didergő király
11.00 MEvISz: Szárnyaljunk közösen! MEviSz - Társas
11.30 Fórum1 Sátor: “Filléres emlékeim” - Bi-Shop, Fabiny Tamás - Kodácsy-Simon Eszter
11.30 Fórum2 Sátor: ...az igazság szabaddá tesz titeket. (Jn 8, 31) - A "gonoszság takarója", és egyéb zsákutcáink, Ole Schenk (USA), tolmács: László Virgil
11.30 Küldetés Sátor: Gospel!Day
11.45 ODÚ: A Biblia félreérthető részei 3., Réz-Nagy Zoltán
13.30 Cafe El Mondo: Kávé kultúra
14.00 Johannita sátor: Véradás
14.00 Ifisziget: Játékok, személyes beszélgetések – Hol a helyem? (MEKDSZ)
14.00 Fórum1 Sátor: Szutyányi Márk: Játékos fizika - Kísérletezzünk!
14.00 Nemzetközi sátor:Játékos kreatív kávéház
14.00 Ökumenikus Segélyszervezet Sátra: Árverés a “Filléres emlékeim - BiShop” tárgyaiból
14.30 ODÚ: Párhuzamos valóságok jövője, Novotny Dániel
15.00 Fórum1 Sátor: „…Olaj van a bölcs hajlékában.” Péld 21,20, Tóth Gusztáv - Molnár Lilla
15.00 Fórum2 Sátor: Malenkij robot – a magyarországi németek jogfosztásának kezdete, Frey Dóra
15.00 Küldetés Sátor: „A legjobb cigány a halott cigány?”, Balog Elemér
15.00 KIE-Kávéház: Hol itt, hol ott, de mindig Istennel - beszélgetés dr. Lackner Pállal
15.00 Retro Sátor: Hol a határ? – Játék határok nélkül
15.30 SzÁrnyas színpad: Agape zenekar
15.30 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: Kövek c. színházi előadás
16.00 Napos színpad: Pécsi Gospel Kórus
16.00 FÉSZKElődő: Bibliai bábelőadás
16.00 Zuglói ifitábor sportpályája/MEvISz: RollingCountry Kerekesszékes Tánccsoport
16.00 KIE Tappancs: Indiaca és egyéb sportjátékok
16.30 SzÁrnyas Színpad: Keresztmetszet
16.30 Fórum1 Sátor: Nagykorúvá válás, Csáky-Pallavicini Zsófia - Szemerei János
16.30 Fórum2 Sátor /Ökumenikus Segélyszervezet: Vedd észre, ha valami nincs rendben! A bántalmazás arcai - Senkár Éva
16.30 ODÚ: „Nem tudjátok, milyen lélek lakik bennetek.” - a vallás és az erőszak kapcsolatáról 3., ifj. Cserháti Sándor
17.00 Napos színpad: Lélekvár
17.45 KIE-Kávéház: NEMADOMFEL
18.00 Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő: „Dowlandra hangolva” (ének-gitár-balett)
18.00 Küldetés Sátor: „Vedd föl!” - Afrikai felvonulás és divatbemutató
18.00 SzÁrnyas színpad: Zumba
19.00 Szombat esti áhítatforgatag:7. SZÁRNYALÁS - „Hazatérés”

Áhítattartók:
1. Taizé áhítat - Szűcs Mária
helyszín: Csendsátor

2. Megálló Istentisztelet – KÖSZI szervezésében
helyszín: Fórum1 sátor

3. Tamás Mise – Darvas Anikó
helyszín: Zuglói Ifjúsági Tábor ebédlő

4. Erdélyiek áhítata – Koszta István
helyszín: Fórum2 sátor

5. Retró áhítat – Somogy-Zalai Egyházmegye
helyszín: Retro Sátor

6. Evangelizáció – Evangélikus Külmissziói Egyesület
helyszín: Küldetés sátor

7. Diakónia áhítat
helyszín: SzÁrnyas színpad

20.00 Napos színpad: Shamrock
20.00 Nemzetközi sátor: Nemzetközi est – Ausztria
20.00 KIE-Kávéház: Esti mese (nem csak kicsiknek!)
20.00 KIE Tappancs: Tábortűz hangulat, esti mese
21.00 Napos színpad: Kowalsky meg a Vega
21.00 KIE-Kávéház: Filmvetítés
22.00 KIE Tappancs: Éjszakai játék (pl. számháború)
22.30 SzÁrnyas színpad: Vodku
22.30 Fórum 1 Sátor: Nikodémusok órája, Szárnyalj a valóságban! - azaz szükség van-e vegyi szárnyakra, vagyis drogra a repüléshez?
23.00 Retro Sátor: KaleidoszPók
23.00 Cafe El Mondo: ShoeShine Summer Party
23.45 Retro Sátor: Retro Party

Július 20. Vasárnap


10.00 SzÁrnyas színpad: 8. SZÁRNYALÁS, ZÁRÓ ISTENTISZTELET - szolgálattevők: Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói, lelkész: Gáncs Péter (püspök), zenél: Közel
 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés