FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

1956 Lengyelország

Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 

1956 júniusában, Poznanban hatalmas munkástüntetés robbant ki, amelyet a hatalom vérbefojtott ugyan, de kénytelen volt levonni politikai következményeit. 1956 októberében Wladyslaw Gomulka visszatért a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) első titkári posztjára, kemény szavakkal bírálta a személyi kultusz politikáját, és igyekezett nagyobb távolságot kialakítani a szovjet politikától. Közben azonban kitört a forradalom Budapesten, ami néhány esztendeig jelentős hatást gyakorolt a varsói politikára - minderről Tischler János, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója beszélt a Múlt-kornak.




Ugyanaz a szél fújt ‘56 októberében Budapesten, mint előtte Varsóban?

Majdnem. A szél először Varsót érte el, aztán pedig áthaladt Budapesten is. Lengyelországban az 1956-os esztendőben nagyon gazdag eseménysor zajlott le. Februárban tartották a jól ismert XX. kongresszust Moszkvában, ahol Hruscsov kritikával illette a sztálini politikát. A kongresszusra érkező lengyel pártvezetés élén álló Boleslaw Bierut tüdőgyulladást kapott, s már nem térhetett vissza a kongresszusról Varsóba. A “lengyel Rákosi” halálával erjedésnek indult Lengyelországban a belpolitikai élet: mivel a hatalomtól nem érkezett elrettentő erő, a lengyelek felbátorodtak, és nemcsak a pártgyűléseken, hanem egyéb fórumokon, munkásgyűléseken is feszegették a legfontosabb kérdéseket: terror, politikai elnyomás, bebörtönzöttek, alacsony munkabérek, magas normák.

Ez vezetett el odáig, hogy 1956. június 28-án Poznanban munkásfelkelés tört ki, ami megrengette a lengyel kommunista hatalmat. A tömeg eleinte azt kívánta, hogy emeljék fel a fizetését, és csökkentsék a normát, ami tényleg nagyon magas volt. Mivel senki nem hallgatta meg őket a hatalom részéről, politikai követeléseket fogalmaztak meg, utána pedig elfoglalták a város fontosabb épületeit. A pártvezetés bevetette a hadsereget, és a polgári felkelést két nap alatt elfojtották. A vezetés megérezte, hogy országos tiltakozási hullám kezdődhet el, ezért olyan embert kerestek a kommunista párt élére, aki képes lehet ezt a nagyfokú feszültséget levezetni. Wladyslaw Gomulka személyében találták meg ezt az embert, aki 1970-ben ugyan már belelövetett a tiltakozó munkástömegekbe, 1956-ban viszont még teljesen másként jelent meg. Gomulka érezte az oroszellenes hangulatot, s visszatérését a lépten-nyomon szembetűnő szovjet jelenlét minimalizálásához kötötte a lengyel államigazgatásban.



Nézete szerint, amíg ez nem történik meg, a feszültség meg fog maradni. Így érkeztünk el 1956 októberéig, amikor is a LEMP Központi Bizottságának plénumán akarták Gomulkát megválasztani a párt élére. Viszont az ezt ellenző pártcsoport élén álló Rokossowski honvédelmi miniszter, szovjet és lengyel marsall tájékoztatta Moszkvát az eseményekről, így váratlanul, a plénum kezdetekor megjelent Hruscsov Varsóban. A szovjet fenyegetőzések mellett szovjet és lengyel seregtestek indultak meg Alsó-Sziléziából a lengyel főváros felé. Ám Hruscsov is Varsóban tartózkodott, ami az egyre gyorsabban zajló események tükrében azt is jelenthette, hogy a lengyelek foglyává válhat. Hruscsov leült tárgyalni a lengyelekkel, és egy 13-14 órás, rövid szünetekkel tarkított megbeszélés-sorozat végén a szovjet pártvezető engedett. Ezek az események október 19-21-én játszódtak le, tehát néhány nappal a magyar forradalmat megelőzően. Gomulkát ezek után megválasztották a párt élére.

Hatalmas tömeggyűlés előtt elmondott beszédében elismerte, hogy a poznani munkásfelkelés a Lengyel Egyesült Munkáspárt hibás politikája miatt tört ki, tehát legitimálta a felkelést. Mindent áthárított a volt vezetőségre, Rokossowski marsallt és a lengyel hadsereg szovjet származású tisztjeit meg a katonai tanácsadókat előbb szabadságolta majd visszaküldte őket a Szovjetunióba. A lengyelek úgy érezték ekkor, hogy 1939 óta tartó balsorozatuk óta először végre győztek. Gomulkát tömegesen támogatták, mert tudták, hogy Hruscsovval szemben állt. A Szabad Nép október 23-án leközölte Gomulka beszédét, ami erjesztőleg hatott az itthoni eseményekre. A budapesti és a vidéki ifjúság úgy döntött, hogy gyűlést szervez lengyel barátaink mellett. Szimbolikus helyszínt, a Bem-szobrot választották színterül, így innen indulhatott el a magyar forradalom.

Mi volt az oka annak, hogy Gomulka ilyen nagy szabadságot adott a lengyel tájékoztatásnak?

Nem Gomulka mérsékelte a cenzúrát a lengyel sajtóban. Nem ő egyezett bele abba, hogy a lapok - néhány tabutémát kivéve – 3-4 hónapon keresztül majdnem mindenről szabadon írhattak. Ez a sajtószabadság nem Gomulka érdeme volt, ez a lengyelek érdeme volt. Akkora volt a támogatottsága Gomulkának, ami erőtlenné tette. Egyrészt, bár nem kívánta magának, lengyelek milliói álltak mögötte, így a nagy többséggel nem mehetett szembe. Másrészt új emberként nem voltak még igazán hívei, szövetségesei. A párton belüli helyzete még átmeneti és gyenge volt.



Az, hogy megválasztották egy dolog, de ezt a hatalmat biztosítania is kellett, s ez több időt igényelt. Tehát valójában saját gyengesége miatt nem tudta elejét venni annak, hogy a lengyel sajtó néhány héten keresztül ne lehessen majdnem teljesen szabad. Ez pedig a magyar forradalom szempontjából is rendkívül kedvező volt, hiszen rengeteg lengyel újságíró érkezett Magyarországra, akik tárgyilagosan, híven tudósítottak arról, ami itt zajlott. Az ideérkező újságíróknak köszönhetjük azt, hogy a lengyelek valósághű képet kaptak arról, mi is zajlik Budapesten, az oroszok szándékairól, arról a borzalmas időszakról, ami a Rákosi-korszakot jellemezte.

Milyen kapcsolatban állt Gomulkával Nagy Imre?

Nem volt kettejük között hivatalos találkozó. Nagy Imre 1945 és 1956 között egyszer sem találkozott Gomulkával. A lengyel vezért 1948-ban ugyanis félreállították, korábban pedig nem volt olyan jellegű találkozó, ahol mind a ketten részt vettek volna, és végül ’56-ban sem került erre sor. Gomulka egyébként nem rokonszenvezett Nagy Imre nézeteivel. Különösen nem tartotta azt elfogadhatónak, hogy Magyarország kilépne a Varsói Szerződésből, és hogy Magyarország követelte a szovjet csapatok kivonását. Nem hiányzott Gomulkának, hogy Magyarország példa legyen saját nemzete számára.

Másrészről viszont azt is mondta, hogy nem lehet egy politikai ellenféllel fizikailag elbánni, csak azért, mert nem értek vele egyet. Éppen ezért ő volt az egyetlen olyan pártvezető 1956 őszén, aki - amikor a szovjetek tájékoztatták, hogy hamarosan bevonulnak - azt mondta, hogy nem helyesli, mert az ilyen problémákat külső intervencióval nem lehet megoldani. Amikor 1957 tavaszán megtudta egy titkos jelentésből, hogy Nagy Imrét visszaszállították Romániából Magyarországra, és készül a pere, akkor közbenjárt az érdekében. Nem Kádárnál, mert őt bábfigurának tartotta, és tudta, hogy ebben a kérdésben nem ő a legilletékesebb. Egyenesen Hruscsovnál próbált Nagy Imréért közbenjárni. A szovjet vezető azonban ellenkező véleményen volt, és némi szóváltás is történt kettejük között. Gomulka viszont kellett Kádárnak, mert általa akarta magát legitimáltatni.



A látogatás azonban elég sokáig húzódott: Gomulka feltételül szabta, hogy csak akkor jön el Budapestre, hogyha a Nagy Imre-per nem végződik halálos ítélettel. Kádár garanciáját Fock Jenő közvetítette. 1958 májusában létrejött a találkozó, majd pár hétre rá kivégezték Nagy Imrét. Gomulka dührohamot kapott. Gyilkosnak, aljasnak, árulónak nevezte Kádárt, természetesen nem a nyilvánosság előtt. A lengyel sajtó tíz napig hallgatott. Végül Gomulkában győzött a pragmatizmus. Azt mondta, a kivégzetteket már nem lehet feltámasztani, és az ítéletek helyesek voltak. Annyit hozzátett még, hogy nem Varsó dolga megítélni azt, hogy Nagy Imre és társai rászolgáltak-e az ítéletre vagy sem.

A lengyelek tízezrei viszont úgy ítélték meg, hogy segíteniük kell. Vért adtak, valamint tonnaszám küldték a gyógyszereket, a vérplazmát és az élelmiszert Magyarországra. Ezek a segélykakciók kinek a szervezésében működtek?

Ma már nem is gondolnánk, hogy mekkora áldozat volt akkoriban vért adni. Maga a vérvétel 3-3,5 óráig tartott, és mivel a nap 24 órájában működtek a véradó állomások, nem volt ritka, hogy valaki hajnali 2-re kapott időpontot. A forradalom kezdeti időszakában, illetve november 4. környékén ez a lengyel vér számos magyar sebesült életét mentette meg, és ezt mi megjegyeztük Magyarországon. Másik nagy jelenségei ennek a segélyakció-sorozatnak a spontán utcai gyűjtések voltak.

Ezeket szintén alulról kezdeményezték, mégpedig úgy, hogy intézményekben, iskolákban, egyetemeken, munkahelyeken a lengyelek létrehozták a magyarok megsegítésének bizottságait. Az emberek a kitett gyűjtőládákba adakoztak, leginkább az utcán. Október 25-26-tól kezdődően körülbelül 3 hétig, tehát pontosabban szólva 20 napon keresztül több mint 21 millió zloty gyűlt össze akkor, amikor az átlagfizetés nem érte el az 1000 zlotyt. A pénzt végül a Lengyel Vöröskeresztnek adták, ott pedig élelmiszert, gyógyszert, kötszert vettek, és azt küldték Magyarországra.

Volt egy nagyon népszerű rádióadás: egy család történetét mutatta be, éppen akkor indult, 1956 késő őszén: a helyi Szabó család (ami egyébként még ma is tart). Az első rész úgy kezdődött, hogy a férfi, Józef hazavitte a fizetését a feleségének, Helenkának, aki jelezte, hogy egy komolyabb összeg hiányzik belőle. Mire a férfi: na de Helenka, azt a magyarok megsegítésére adtam! Amikor ezt meghallották a lengyelek, még inkább úgy érezték, adniuk kell. Ha már fegyveresen nem tudunk segíteni - gondolták -, akkor legalább ebben a formában támogassuk a magyarok törekvéseit.

Magyarországon kollektív csend borult az 56-ot követő évek októbereire. Lengyelországban is hallgattak az évfordulókon? Milyen volt 56 utóélete Varsóban?

Kádár kiállítás formájában kívánta bemutatni Lengyelországban az októberi „ellenforradalmat” 1957-58-ban. A lengyel pártvezetés azonban elutasította. Azt mondták, csak fölizgatná a lengyeleket a téma, ami vélhetően nem is felelne meg a valóságnak. Aztán amikor megérkezett Lengyelországba Nagy Imréék kivégzésének a híre, a Katowice melletti Chorzów stadionjában közel százezer ember néma főhajtással kívánt adózni a magyar miniszterelnök emlékének a Honvéd elleni meccs elején. Ezen kívül persze számos megemlékezésen vitték tovább magukban a magyar forradalom emlékét. Szájhagyomány útján maradt fenn az alábbi eset is: hivatalos küldöttség érkezett Lengyelországba Budapestről.



A vacsora folyamán az egyik vendéglátó poharat emelt Nagy Imre emlékére, mire mindenki lemerevedett. De diplomáciai bonyodalom mégsem lett belőle. Végül 1986-ban, a 30. évfordulón, Közép-Európában elsőként a lengyelek állítottak egy emléktáblát 56-nak, méghozzá egy templomban. A gyönyörű emléktáblán ez állt: a meggyilkoltak és az elesettek emlékezetére a forradalom 30. évfordulójára. Külön említést érdemel, hogy Lengyelországban ekkoriban egyfajta hadiállapot volt, és a Szolidaritás szakszervezet is be volt tiltva. Ennek ellenére a lengyelek mégis megemlékeztek rólunk.

1848-ban lengyel légió segítette a magyar szabadságharcot. Az 56 októberében is részt vettek lengyelek a mi oldalunkon. Hívhatjuk őket is légiónak?

Mivel ismereteink szerint legfeljebb 15-20 főről van szó, a légió kifejezés túlzás. Azt például tudjuk, hogy a Műszaki Egyetemen tanuló lengyel hallgatók, illetve egy budapesti tanulmányúton tartózkodó lengyel egyetemisták közül néhányan nem mentek egyből haza (pedig erre felhívást kaptak otthonról), hanem nemzetőrök lettek. A harcokban tevőlegesen nem vettek részt, inkább csak járőröztek. Van egy lengyel mondás: bajban ismerszik meg a barát. Hát, amikor baj volt, a lengyelek nem elmenekültek Magyarországról, hanem inkább beálltak a felkelők soraiba. Ebben biztos nagy szerepet játszott az is, hogy 1939-ben befogadtuk a lengyel menekülteket, de benne volt az is, hogy tisztelték azt a törekvésünket, amit a szabadság kivívásáért tettünk. Nagyjából ilyen érzések motiválták a lengyeleket arra, hogy kiálljanak mellettünk, és ezért minden tisztelet megilleti őket.


Mi olvasható ki a korabeli lengyel híradásokból?

Szerintem három érdekesség van, ami megütheti a fülünket, amikor meghallgatjuk az 56-os lengyel rádióadásokat. Az egyik a nyelvhasználat. Amikor a riporterek a lengyel városok adománygyűjtőit, véradóit interjúvolják, szemet szúr a kérdezők furcsának hangzó, de abban a korban nyilván kötelező, hivatalos stílusa. De az őszinte válaszok érkezése után hallani lehet, hogy a riporterek kiesnek ebből a kötelező bikkfa-nyelvből, s emberi hangra váltanak. Érezték, hogy nem kell azt a rémes lengyelséget használni, ez egy teljesen más közeg.

A másik észrevételem pedig az adások tömegessége. A stúdiókörülmények között történő riportok helyett a kérdések az utcán zajlanak, lehet hallani a zsibongást a háttérben. Például a pénzszámoló zaját, aki épp bekiabálja, hogy 3000 zloty az aznapi gyűjtőponti bevétel. Tehát ezek élő, hiteles és nem mesterséges riportok voltak. A harmadik észrevételem pedig a Magyarországról érkező hírek beolvasása és a magyarok melletti kiállás a lengyel rádióban, amelyet Gomulka nagynehezen tudott csak leállítani decemberben.

Az még a kisebbik baj volt, hogy ’56 októberében folyamatos utalások történtek a magyar eseményekre. A nagyobbik az volt, hogy pontos közlést adtak arról is, mi zajlott novemberben, decemberben. És ezekből a leírásokból kiderült, hogy a szovjet hadsereg mennyire megszállta Magyarországot. Nem feltétlenül kellett nyilvánosan azt elmondani, hogy mindenhol szovjet katona van (bár ez is megesett), elég volt arra utalni, hogy csönd honol Magyarországon, és – mondjuk – nem magyarul beszélő katonák lépteinek zaja hallatszik. A lengyelek tehát érezhették azt, hogy nem akarják őket becsapni, hogy valóban az történik, amit hallanak. Szóval ezek a párbeszédek idézik azt a hangulatot, amely Lengyelországban abban az időben uralkodott, s amelynek mi voltunk a főszereplői. A lengyelek megmutatták 56-ban, hogy kommunista rendszer ide, cenzúra oda, Varsói Szerződés, stb., mind-mind nem érdekes. Amit tudunk, megteszünk. És ez a lényeg.

Forrás:

http://www.mult-kor.hu/20111023_bajban_ismerszik_meg_a_barat

Módosítás dátuma: 2011. október 29. szombat, 21:01  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

A HVG cikke a a kormány ifjúságpolitikai keretprogramjáról

Cimbora és E-bigél: emberebb és magyarabb ifjakat faragna a kormány

Elkészült a kormány ifjúságpolitikai keretprogramja. Eszerint okostelefonokra készült alkalmazásokkal, vírusfilmekkel vennék rá a fiatalokat az aktívabb politikai részvételre. Felélénkítenék a cserkészmozgalmat, Élő Könyvtár program segítségével ismertetnék meg a fiatalokat a hátrányos helyzetű csoportokkal, valamint újraélesztenék a ’70-es, ’80-as években népszerű Cimbora című ifjúsági műsort és a "hátizsákos turizmust".
Bővebben...